Hírek : Jövő nyáron: Szentivánéji álom |
Jövő nyáron: Szentivánéji álom
delmagyar.hu 2007.08.10. 21:41
Valódi szuperprodukciót ígér jövőre a Szegedi Szabadtéri Játékok. A Szentivánéji álom című musical zenéjét Szakcsi Lakatos Béla, szövegét Müller Péter Sziámi írja. A világzenei elemekből építkező előadást a Budapesti Operettszínház társulata jövő év július 25-én mutatja be a Dóm téren.
Amennyire csak lehetett, hallgatás övezte eddig a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Budapesti Operettszínház együttműködésében készülő új produkciót. A Reök-palotában tegnap tartott sajtótájékoztatón azonban lerántották a titokról a leplet, bejelentették a jövő évi szabadtéri egyik nagy durranását: a Szentivánéji álom című, világzenei elemekből építkező musical ősbemutatója 2008. július 25-én lesz a Dóm tér színpadán.
Az Operettszínház és a szabadtéri együttműködéséből eddig is igazi közönségsikerek születtek: a Rómeó és Júlia előadásából készült, Szegeden rögzített DVD-t is rengetegen vásárolták. A tripla platinalemezt szintén tegnap adta át Bátyai Edinának, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójának Dolhai Attila, a musical egyik főszereplője. A napokban játszott Rudolf is a közös munka eredménye, a jövő évi bemutató azonban az eddigieknél is érdekesebb előadásnak ígérkezik.
Ízelítő a szereplőktől
A Szentivánéji álomból a fővárosi teátrum énekesei Szakcsi Lakatos Béla zongorakíséretével adtak ízelítőt tegnap a Reök-palotában. A társulat legjobbjai szerepelnek a jövő évi színlapon is: Oberont Szabó P. Szilveszter, Titániát Janza Kata játssza. Zuboly karakterét Bereczki Zoltán, Puck figuráját Kerényi Miklós Máté kelti életre. A fiatal szerelmesek szerepében Dolhai Attilát, Peller Annát, Szabó Dávidot, Vágó Bernadettet és Vágó Zsuzsit láthatjuk jövő nyáron. | Kerényi Miklós Gábor elmondta: Böhm Györggyel közösen találták ki, hogy egy új, speciális hangzású musicalt hozzanak létre. Az Operettszínház igazgatója fontosnak tartja, hogy repertoárjukban ne a Broadway bemutatóit ismételjék meg, hanem európai és magyar érzékenységű előadásokat játsszanak. A Szentivánéji álom című Shakespeare-dráma feldolgozásával az angolszász zenei hatásokkal szembeszállva egy világzenei jellegű musicalt kívánnak megalkotni.
A rendező Szakcsi Lakatos Bélát kérte fel a musical zenéjének megírására. A világhírű dzsessz-zenész és zongorista fontosnak tartja, hogy készülő műve különböző zenei stílusokat ötvöz: a cigány, indiai és spanyol motívumok képviselte népzene egységet alkot a klasszikus, a popzenei és dzsesszes elemekkel. A szövegíró Müller Péter Sziámi is a különböző világok találkozását hangsúlyozza: a darabban égi és földi történetek, valamint különböző kultúrák keverednek.
A szimpatikus ötlet és az ízelítőül hallott dalok alapján jogos lehet az alkotók bizakodása: a Szentivánéji álom című worldmusical és annak előadása remélhetőleg nemzetközi figyelemre is számot tarthat.
|