zKépek zInterjúk zVideók
Földes Tamás
1965.augusztus 25-én született. Érettségi után a Nemzeti Színház Stúdiójában tanult, két évig. Ezután felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai tagozatára, Szinetár Miklós osztályába. 1990-ben friss diplomásként a Rock Színházhoz szerződött, ahol számos musical főszerepet eljátszott, például: Nyomorultak- Jean Valjean, Evita-Che Guevara, Miss Saigon - John. A Rock Színház megszünése után két évig a Budapesti Operettszínház művésze volt, ekkor játszotta el az Elisabeth-ben Luchieni szerepét. Majd három évet töltött a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Játszott a Makrancos hölgyben ( Petrucchio ), a Bob hercegben ( Plummpudding ), A három testőrben ( Porthos ). Két éve újra a Budapesti Operettszínház együttesének tagja, játszik: a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Kánkán, a Gólem , a Mozart! és a Rómeó és Júlia című előadásokban. Az elmúlt tíz éveb több ízben játszott külföldön. Németországban( Marica grófnő, Evita ), Svájcban ( Evita ), Londonban ( Dorian Gray ), Olaszországban ( Mária evangéliuma, Csárdáskirálynő) és Japán ban ( Marica grófnő ).
íííííííííííííí
2005 decemberében megjelent verses-zenés cdje, ami Szabó P. Szilveszter, Németh Attila, Siménfalvy Ágota és az Ő közös munkálkodásaik által jött létre. Egy Színész cd sorozat első része, ami évszakonként jelenik meg. Földes Tamás a Tél, Siménfalvy Ágota a Tavasz, Németh Attila a Nyár és Szabó P. Szilveszter az Ősz. Ők írják a zenét és a szöveget is.
Dzsoni 40. születésnapjára jött ki 2005. decemberében az első rész. Melyet Szilveszter segített kiadás terén és a borítóját is ő tervezte.
Földes Tamás: „Negyvenedik Tél – Versek és Dallamok” Megjelenési dátum: 2005. december 15. Megjelent: CD » maxi (2005) Tracklist: 1. Kányádi Sándor - Kétnyárfa 2. József Attila - Reménytelenül 3. William Shakespeare - 75. szonett 4. William Shakespeare - 148. szonett 5. Földes Tamás - Hello! Közreműködők: személy: Pálfalvy Attila személy: Szabó P. Szilveszter előadó/zenész: Földes Tamás kiadó: Magánkiadában megjelenő kiadvány Dzsoni lemezkéje február 21-től kapható a MATÁV Jegyirodában (Budapest VI., Nagymező utca 19. 06 (1) 302 3841) és a nagyobb bevásárlóközpontokban is, Cora, Tesco... A dzsonicd@freemail.hu e-mail címen lehet lehet megrendelni
|